Hankó Krisztina Éva: Mikulás
Hankó Krisztina Éva
Mikulás
Téli este, csizmák az ablakon,
Díszelegve várják a holnapot.
S mind addig üres marad,
Kint tartják fényesre csiszolva.
Nincs ébren senki,
Aznap este mindenki alszik.
De egyszerre valami megcsörren,
S a házak felett egy szán repül el.
Hófehér szarvasok húzzák azt,
És egy piros ruhás alak ül rajta.
Utána havazik minden,
Szerte az országban, nagy pelyhekben.
Egy tisztáson áll meg a szán,
A piros ruhás ember kiszáll.
Egy zsákot vesz a hátára,
Tele van minden finomsággal.
Meghajolva viszi nehéz zsákját,
S minden ház ablakánál meg-megáll.
Lerakja a puttonyát a földre,
És a csizmákba csomagot költöztet,
Hogy reggel minden gyerek
Örüljön a csomagnak és a télnek.
Óvatosan oson tovább,
Hogy a lépteit meg ne hallják.
A hó meg-megroppan lába alatt,
S reggelre mindenki látja, itt járt a Télapó, maga.
Miután minden ablakot megnézett,
Visszasiet a szánjához, de nem indul még el.
Utoljára végignéz a házak ablakán,
És a puttonyát megtölti a boldogság.
Elindítja szánját, és repül a magasba,
A felhők fölé, hogy senki se lássa.
Csillagok kísérik útját,
A szél viszi a puttonyát.
Utána szórja szerte a havat,
Reggelre majd minden fehér marad.
De nincs hideg, kellemes az idő
Havazáskor, ilyenkor a Télapó eljön.
Nyomában egy hófelhő,
Mely sokáig kíséri őt.
Megvirrad, új nap elé nézünk most,
A cipőkben ajándék vár ilyenkor.
A rossz gyerek is megváltozik most,
Jöjj el mindig hozzánk, drága Télapó!
Te kedves öreg ember,
Puttonyod most mit rejt?
Nem játékot, nem virgácsot,
Sem pedig szaloncukrot.
Amit mi nem tudunk ilyenkor,
Mikor a Mikulást követi a karácsony.
A zsákban nagy halommal,
Boldogság lakozik vidámsággal.
Hogy mindenki tudja, nincs határ a boldogságban.
S ha látja, mindenki örül és boldog,
Jövőre sok-sok jókedvet hoz.
Ráül újra a szánra,
És ez repíti más országba.
De lelkünk mélyén mindig élni fog,
E kedves, jószívű Télapó!





























